A HAZAI FACHWERK ÉPÍTÉSZET REJTETT KINCSEI

 (Budapest, Zebegény, Miskolc, Pécs, Győr)

 

 

Még az építészettörténettel, a műemlékkel foglalkozók sem előtt igazán ismert, hogy volt egy rövid időszak, amikor az ország fővárosában, Budapesten fachwerk szerkezetű épületeik tucatjai álltak. S nem is akármilyenek, hanem az alsó-Rajnavidéki, a szászországi fachwerk épületek mintájára készült, szép és hatalmas favázas házak, a leglátványosabb német fachwerk-házakat felidéző épületek.

Ez az időszak pedig nem más volt, mint az 1895-1896-ban megrendezett ezredfordulós kiállítás, azaz a millenniumi kiállás.

A budapesti Városliget területe ekkor teljes egészében a kiállításnak adott helyet. Több mint 90 épület állt ott, amelyek közül több mint egy tucatnyi fachwerk – azaz favázak között kitöltő falazattal épült – épület volt.

Bálint Zoltán az ezredévi kiállítás architektúráját bemutató művében így fogalmaz:

A kiállítás emlékszerű épületei között, a monumentális csarnokok szomszédságában szinte kedves nyugvópontul szolgáltak a szemnek azok az építmények, a melyek a fát, mint olyant használván fel, többnyire festői, gyakran igen fantasztikus alkotásokat nyújtottak.

Egy része ezeknek az épületeknek még megtartja a gyakorlati rendeltetésű építmények formáit és tagozását, és külső felépítésében azután bizonyos tipikus építményekre emlékeztet. A vadászkastélyok, világító tornyok, blokk-házak stb. ismert alakjai a kiállítások kis építészetének, és ezeknek a típusoknak néhány igen figyelemre méltó, sokszor művészi szépségű képviselőivel találkoztunk az ezredéves kiállításon.

Másik részük szabadabb kompozicziót és ennek megfelelőleg szabadabb részletformákat mutat. Itt már nem. találjuk meg a "rendes gyakorlati élet megszokott alakzatait, hanem teljesen önálló jelenségeket találunk, melyek kizárólag kiállítási czéljuknak látszanak szolgálni, és e czélnak megfelelőleg öltenek művészi alakot.

 

A kiállítási pavilonok közül a fennmaradt leírások, rajzok és fényképfelvételek szerint az alábbiak voltak favázas rendszerűek:

·        az úgynevezett gyermek pavilon

·        a történelmi vadászkastély (vadászati pavilon)

·        a járművek csarnoka

·        a magyar királyi dohányjövedék csarnoka (tervező: Zobel Lajos)

·        a bor és szesztermelők csarnoka (tervező: Kolbenheyer Viktor)

·        Bosznia és Hercegovina erdészeti pavilonja (tervező: Bollé Hermann)

·        az ünnepélyek csarnoka

·        az erdészeti pavilon (tervező: Aigner Sándor)

·        Budapest főváros pavilonja,

·        sokszorosítóipar csarnoka (tervező: Baumhorn Lipót műépítész)

·        a tanszer kiállítás pavilonja

·        a nemzetközi gépcsarnok

·        selyemtenyésztési csarnok (tervező: Jakab Dezső)

·        Mauthner-féle Pavilon (tervező: Kreuzer Károly)

·        A földművelési minisztérium kiállítási irodájának épülete (tervező: Jakab Dezső)

·        A dohánytermelés pavilonja

A korabeli lapok, elsősorban a legnépszerűbb Vasárnapi Újság az 1895. áprilistól egészen a következő év végig megjelenő számaiban számos képet, rajzot közölt az ezredéves kiállítás épületeiről, pavilonjairól. A képeken jól meg lehet figyelni az épületek szerkezetét, kialakítását. szerkezetüket. A nagyméretű, látványos épületek klasszikus kitöltő falas szerkezete mellett több darabjukban a faváz között csak vízszintesen elhelyezett deszkázatot fedezhetünk fel.

Érdemes néhányat részletesebben is megismerni.

A háromhajós mezőgazdasági csarnok középhajója 20 m fesztávú volt, és 14 méter magas. Oldalhajói 8—8 m szélesek voltak, így a teljes alapterülete meghaladta a 4500 négyzetmétert.  A már idézett Bálint Zoltán így ír róla: „Szerkezete könnyű és egyszerű, külső architektúrája az aránylag nagy tömegek daczára szépen feloldott, s változatos és sok tekintetben eredetinek mondható toronyszerű építményei s végződései vannak”.

 

 

 

Az ünnepélyek csarnoka – amelyet a kiállítás műszaki osztályának szakemberei terveztek – nem kiállítási pavilon volt, hanem rendezvények megtartására szolgált, nemzetközi kongresszusokat, hangversenyeket, előadói esteket tartottak falai között.  Nagytermében akár 1000 embert is tudott fogadni. Még úgynevezett sétahangversenyeket is terveztek, ahol – ha esik az esős – korzózhattak a látogatók. Az visszaemlékezések szerint nagyon akusztikája volt.

A sokszorosító ipar pavilonja egyemeletes épület, cölöpalappal, és deszkázott favázzal, kívül-belül vakolt kivitelben. A 2500 négyzetméteres pavilon a magyar könyvnyomdaipar, a fényképészet és a sokszorosító iparágak mellett a magyar papíripart is bemutatta. A látogatók itt működésben lévő gépeken ismerhették meg a nyomdaipart.   

A bor és szesztermelők kör alaprajzú csarnoka favázas, téglakitöltésű volt, melyet nyitott tornác vett körül. Magas zsindelyes sátorteteje hosszú süvegben folytatódott, melyen felül egy szintén fából ácsolt galéria helyezkedett el. A tetejét egy hordón lovagoló Bacchus alak, a bor istene alakja zárta le pohárral a kezében.

Természetesen a látogatókat kiszolgáló épületek, éttermek, vendéglők között is jó néhány fachwerk szerkezetű épületet találunk

Hogy a millenniumi kiállítás épületei között miért találunk ilyen nagy számban favázas, fachwerk épületeket, az építészettörténet még nem igazán derítette fel. Minden bizonnyal az akkoriban élő németországi és ausztriai hatás mellett fontos volt, hogy a kiállítás befejezése után az épületek – mai szóval – újrahasznosíthatóak legyenek. Azaz szét lehessen szedni, majd máshol fel lehessen állítani őket, – hiszen ezeknél még fontosabb volt az, hogy a kiállítás bezárása után ne menjen kárba az épület szerkezete, az azt alkotó anyagok…

Ennek a szándéknak a bizonyítása az a három épület, amely még a mai nap is áll az egykori ezredéves kiállítás pavilonjai közül: Frigyes főherceg pavilonja, és a kereskedelemügyi minisztérium egykori kiállítási irodájának épülete.

 

Frigyes főherceg pavilonja.

A királyi család tagjainak pavilonjai közül érdekes sorsot ért meg Frigyes főherceg pavilonja. A Taschen-i "Erzherzogliches Bau- und Ingenieuramt" cég által 1893-ban tervezett, vörösfenyőből készült, favázas, de fa kitöltő falazattal épült pavilon Habsburg Frigyes főherceg uradalmainak terményeit, bányaüzemét és trófeakiállítását mutatta be az ezredévi kiállításon.

A kiállítás bezárását követően a Szekszárdi Kaszinó Egyesület vásárolta meg Frigyes főhercegtől, még 1896-ban. A neves szekszárdi ácsmester, Pekari János bontotta le Budapesten, és ugyancsak ő építette fel Szekszárdon Perlaky József mérnök felügyelete mellett nagyjából ott, ahol most a Vállalkozók Háza áll. A sétakert mellett az Auguszt házat bérlő Kaszinó így a sétakert szemközti oldalán is emeltetett egy épületet. A pavilont 1897. május elsején nyitották meg ünnepélyesen.

A pavilon következő funkciója 1971-ben, a budapesti Vadászati Világkiállítás alkalmával jött el. Ekkor a gemenci erdő egyik kapujában, az úgynevezett Keselyűsben állították fel újra és Trófea múzeumot nyitottak meg benne. Amikor néhány évvel később – Szekszárdhoz közelebb, Bárányfoknál – megnyílt a Gemenci Kirándulóközpont, akkor a Trófea múzeumot is oda költöztették. 2003 szeptemberében új kiállítás nyílt benne "Élet az ártéren" címmel. A pavilont igyekeztek az eredeti állapotot leginkább megközelítő módon felépíteni. 2021-ben a Szekszárd melletti Pörbölyön az erdészet kezelésében vadászati kiállítási pavilonként született újjá a „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás egyik vidéki kiállítóhelyeként.

 

Budapest, Mexikói út 52/B

Az egykori ezredévi kiállítás épületei közül egy maradt meg a fővárosban – és nyugodt szívvel állíthatjuk, a legjobb állapotban és a legjobb kezekben.

A ma a Budapest XIV. kerület Mexikói út 52/B szám alatt álló épület a földművelésügyi minisztérium kiállítási igazgatóságának épülete volt. A kiállítás architektúráját bemutató mű így szól róla:

„… mint favázas, kifalazott épület tulajdonképpen nem tartoznék közvetlenül ebbe a csoportba, és hogy mégis ide sorozzuk, annak oka épen architektonikus farészeinek igen szép kiképzése és megmunkálása. Az épületet Jakab Dezső építész tervezte, és egyszerű, de mindenképen harmonikus megjelenésében, szép részleteivel egyike a kiállítás kitűnőbb építményeinek”.

A kiállítási térképen 73. sz. jelölt épületet a kiállítás bezárása után telepítették át a jelenlegi helyére.

Egy időben "Vadászház"-ként is nevezték, és állítólag volt egy párja Mátyásföldön is. A Zuglói Lexikon megjegyzi, hogy a szomszédos telekre a holland királyné tartott volna igényt, s azon templomot kívánt volna építeni. Az ingatlan kertje a környék látványossága volt a rózsalugasokkal, szökőkúttal. A korabeli, kiállításkori képeslapokon még látható torony a háborúban megsemmisült, jelenleg erkély van helyette.

Az épület a milleniumi kiállításon

 

Az áttelepítésről pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de a korabeli kataszteri térképeket megvizsgálva megállapítható, hogy az épület 1908-ban, tehát 12 évvel a kiállítás után még nem a Mexikói úton állt. A rendelkezésre álló, 1918-1946 közötti kataszteri térképen viszont már ott van: tehát feltételezhető, hogy az épületet az I. világháború után helyezték át mostani helyére.

Az épület jelenleg lakóházként funkcionál, és szerepel a főváros helyi védettségű értékeinek jegyzékében.

 

Az épület napjainkban

 

 

Zebegény – Ferenc József gyermektelep

A festői dunakanyari településen még ma is áll az a hatalmas, több mint 800 négyzetméteres, Zobel Lajos által tervezett  favázas épület, amely egykor a dohányjövedéki pavilon volt a millenniumi kiállításon.

A pavilonban a látogatók megismerhették a hazánkban termesztett dohányfajokat (kevesen tudják, de nem sokkal korábban futott fel nagy mértékben a hazai dohánytermesztés, egész vidékek éltek meg belőle, sőt, új településeket alapítottak és népesítettek be a növény termesztésére alkalmas vidékeken), a dohánygyári feldolgozást oly módon, hogy egy kis szivar- és cigarettagyár is működött a pavilonban egész nap. Ügyes gondolat volt, hogy a kiállítás területén levő összes dohány- és szivarboltot innen látták el.

Az épület homlokzatán két magas torony állt, két oldalán pedig nagy szárnyépítmények helyezkedtek el. A pavilon teljes építési költsége huszonnégyezer forint volt.

 

 

A kiállítás lebontása után az uralkodónak ajándékozták, aki átadta a Székesfővárosnak. Budapestnek. Az épületet ezután Zebegényben építették fel újra. A pavilon először Ferenc József gyermektelep néven működött a Budapesti Szünidei Gyermektelep Egyesület üdülőjeként, majd az államosítás után a Fővárosi Tanács Gyereküdülője lett.

Ahogy egy visszaemlékezésben írják, „a sors furcsa fintora, hogy pont a korábbi dohányjövedéki pavilont jelölték ki arra, hogy Zebegényben a ’miazmatikus levegője miatt beteges és testi fejlődésben elmaradt gyerekek nyaralótelepe’ legyen”.

A hetvenes években állami gondozott gyerekek üdültek az épületben, ami a karbantartás, gondozás hiánya erősen leromlott állapotba került. A pavilont 2001-ben egy németországi magánszemély vásárolta meg, de szintén elhanyagolta. Civil kezdeményezésként közösségi célú hasznosítását készítették elő, 2018-ban ismét magyar tulajdonba került az épület.

Megmentésére Millenniumi Pavilon Alapítvány alakult, aminek célja az egykori pavilon felújítása és helyreállítása, hogy kulturális és közösségi rendezvények helyszíne lehessen. Az épület maga a többi ezredévi kiállítási pavilon osztrák és dél-német fachwerkes építészeti stílusát követi, emeleti szintje készült fachwerkes szerkezettel, két tornya ma is uralkodik Zebegény felett.

 

Széll Kálmán tér – műjégpálya melegedője

Igaz, hogy ma már nem áll, de érdemes megemlékezni egy negyedik épületről is, amely szintén funkciót kapott az ezredéves kiállítás favázas pavilonjai közül – ami szintén különleges volt, bár nem egészen egyedülálló…

Talán nehezen hihető, de Budapest egykor a korcsolyázás fellegvárának számított. Amíg más nagy európai városokban, Bécsben, Berlinben, Párizsban a korcsolyázás barátainak egyesületei alig 3-4 ezer tagok számláltak, a Budapesti Korcsolyázó Egyletnek 1895-ben közel 7 ezer tagjai volt. A legnagyobb sikere és híre a városligeti nagy jégpályának volt. Ennek az első melegedő csarnoka – amelyről a következő fejezetben lesz szó – szintén favázas, fachwerk szerkezetű volt, ám 1874-ben leégett. A századfordulón azonban létezett egy műjégpálya Buda szívében is, amelynek látogatottsága legalább olyan nagy volt a környékbeliek részéről, mint a pesti, nagyobb testvérének.

A budai korcsolyapálya a mai Széll Kálmán téren létesített egykori agyagbánya és téglavető telep gödrében összegyűlt víz révén került kialakításra. Már 1895 előtt nagyszámú látogató fordult meg itt, sőt, még versenyeket is rendeztek. A Fővárosi Közgyűlés 1895-ben elrendelte a nagy és mély, ezért veszélyes gödör betömését. A munka befejeztével – észlelve a budai polgárok ez irányú igényét – a feltöltött területet az ekkor megalakult Budai Korcsolyázó Egylet 15 évre megkapta abból a célból, hogy sport- és jégpályát alakítsanak ki ott.

1897-ben a pálya központja, egyben a Budai Torna egylet első klubháza az a - Neuschloss Ödön és Marcell által tervezett – favázas épület lett, ami a millenniumi kiállításon sörkóstoló pavilonként és vendéglőként működött. Szerencsénkre fennmaradt róla több fotó és egy kedves grafika is a Vasárnapi Újság 1901. évi február 10-i számában. A képen a vidáman korcsolyázók mögött látható a favázas csarnok.

 

Műjégpálya egykori melegedőcsarnok

Ahogy arról szó volt, a budai műjégpálya melegedő épülete az egykori kiállítás sörpavilonjaként működött. A míves, és funkcionálisan is a célnak igazán megfelelő fachwerkes szerkezetű csarnoknak azonban volt egy párja – helyesebben mondva inkább egy idősebb testvére – ami bármilyen hihetetlen, egy másik műjégpályának volt a melegedő épülete. Igaz, jóval az ezredévi kiállításról Budára kerülő előtt.

A Városligeti műjégpályán, azaz a városligeti tavon az 1870-es évek elején indult be a korcsolyaélet azt követően, hogy 1869 novemberében Kresz Géza vezetésével megalakult a Pesti Korcsolyázó Egylet. Közbenjárásukra a városi elöljáróság – méghozzá ingyenesen - engedélyezte a városligeti tó egy részének használatát korcsolyapályaként. 1870. január 29-én Rudolf koronaherceg jelenlétében nyitották meg a pályát hivatalosan, s ekkor már állt az a melegedőépület, amelyet Hofhauser Antal tervezett. Az épület mindössze két, kisebb helyiségből állt, de a célnak nagyon jól megfelelt.

Már ebben az évben, februárban megrendezték az első versenyt, és különféle ünnepségeket, rendezvényeket is tartottak a pesti korcsolyakedvelők nagy örömére és megelégedésére.  

Sajnos ez az épület 1974 telén leégett. Az új, ma is álló, de már téglából épült épületet a kor egyik legnevesebb építésze, Lechner Ödön tervezte.

A városligeti Műjégpálya volt az első, és sokáig a legnagyobb műjégpálya egész Európában.

 

 

A városligeti színkör régi épülete, az Aréna (Arena im Stadtwäldchen)

Ezt az amfiteátrumszerű nyári, azaz nyitott, tető nélküli épületet az 1840-es években emelték színházi előadások céljára a mai Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út sarkán. Schmidt Sándor bécsi selyemgyáros bérelte, aki a Pesti Német színházat is működtette. Az Arénában elsősorban a közönséget vonzó bohózatokat adtak elő német nyelven, volt.

Később az üzemeltetését a pesti elöljáróság vette át, majd a nevezetes színházi rendező, Feld Zsigmond (Feld Tata), 1889-ben saját költségén átépíttette állandó, ám még mindig favázas színházzá. Ennek neve már Városligeti Színkör volt.

Krúdy szerint  a Városligeti Színkör első épülete nem volt több egy „deszkákból ácsolt bódénál”, s Feld is ezért nevezte inkább „csak” színkörnek, nem színháznak.

Feld így ír emlékirataiban: „Akkor még nyitott tetejű volt a színház és nem egyszer történt, hogy a közönség nyitott esernyővel ült a nézőtéren, de ha záporeső volt, vissza kellett adni a jegyek árát és akkor Sonnenthal, Girardi, Knack, Blasel átmentek a közeli kávéházba és az éjszakát a billiárdasztal mellett töltötték”. Aztán a Színkör egyre sikeresebb lett, neves színészek léptek fel itt, így Feld 1908-ban lebontatta a favázas épületet és a Vágó építésztestvérek (József és László) szecessziós kőépületét húzták fel helyén. Sajnos ma már ez az épület sem áll.

Az eredeti, faszerkezetű Arénáról nem maradtak fenn részletes dokumentumok.

 

 

Villamosok – megállók és végállomások

Érdekes módon a fővárosi tömegközlekedési vállalatok is előszeretettel építették a megállóikat, de még a végállomásaikat is fachwerk technikával. Legismertebb közülük talán a zugligeti, 47-es majd hosszú ideig 58-as villamosként működő egykori villamos vonal végállomásának régi épülete a mai Zugligeti út 101. szám alatt.

Az épület története majd’ 130 évre nyúlik vissza. Az 1860-as évek végétől, az 1870-es években az emberek tömegesen indultak a Buda környéki hegyekbe kirándulni, s az egyik cél az akkor még Disznózugnak, később Zugligetnek nevezett hely volt. Ezt felismerve az akkori közlekedési vállalat, a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKTV) 1869-ben lóvasúti vonalat épített ki, amelyet 1896-ban villamosítottak.  Ekkor, azaz a millennium évében épült fel a végállomás fachwerkes épülete is. A sínek az épület mindkét oldalán futottak. Maga a pavilon egy nyitott, faoszlopokon nyugvó várócsarnokból, és egy zárt, klasszikus, tégla kitöltéses fachwerk épületből állt – ez utóbbi volt a személyzeti tartózkodó. Az utasvárót később, 1907-ben kibővítették, a mai formáját akkor kapta meg.

Újkori története legalább annyira mozgalmas, mint a több mint 100 évvel ezelőtti. Miután a villamosvonal a Zugliget helyett a Hűvösvölgy lett a kirándulók fő célpontja, a villamosvonal is ide futott ki, s felépült a mai is ismert díszes végállomás. Az egykori, fachwerk szerkezetű zugligeti végállomás egy ideig a Zugligeti Niche Kemping főépületeként majd 2021-ig „58-as kisvendéglő” néven fogadta vendégeit.

 

1999-ben a villamosvonal megállóiban lévő, 70-es éveket idéző bádogbódékat is elbontották, helyettük nyolc megállóban az egykori végállomást idéző favázas pavilonok, esőbeállók épültek. Ezzel egyidejűleg a táblákat is lecserélték a BKVT egykori tábláit utánzókra, a hozzájuk tartozó oszlopokkal együtt. A pavilonok többségének vázkitöltő falazata deszkából készült, de van üvegezett falú is.

 Ugyanilyen megoldással, azaz félig nyitott, egyik oldalán zárt fachwerkes épülettel találkozhatunk a X. kerületi, Kozma utcai villamos végállomáson is.

 

 

 

Fachwerk-ház a Főváros közepén, a Naphegyen

Ha valaki a Gellérthegy és a Budai Várhegy közé ékelődő naphegyen sétál, a Lisznyai utca és a Tigris utca sarkán a magasba tekintve egészen különleges épületet fedezhet fel: egy, az emeleti részén fachwerk-vázzal kialakított hatalmas méretű lakóházat.

A házról, annak építészeti megoldásáról, múltjáról szinte semmi nem lelhető fel – pedig magának a Tigris utca 3. sz. az ingatlannak érdekes a története.

1897-ben még az utca sem létezett. Az akkori kataszteri térképek szerint a Mészáros utca és a Hegyalja út között a felparcellázott területen nem voltak kijelölt utak, ezek csak 1898-ban jöttek létre.  Ebben az időben az itt lévő nagyméretű telkek annak a Stieberth Lothárnak a birtokában voltak, aki később, a telkek felosztása után a nevezetes házat építette, s akiről el is nevezték Stieber-villának.

Az épület tervezője a bécsi illetékességű Franz Baumgartner volt, egyes források szerint a ház 1904-ben épült fel. Annyi bizonyos, hogy Stieber 1906-ban az ingatlant eladta 71500 koronáért Kelemen Samu ügyvéd, országgyűlési képviselőnek – de megtartotta a szomszédos, Mészáros utca 6. számú épületet magának. Az épületnek az osztrák és német villatelepeken álló fachwerkes házak voltak a mintaképei. A földszintje díszesen tagolt, keretezett ablakokkal képzett téglafalazatú, a fachwerkes szerkezet az emeleti illetve a tetőtéri beépítésen jelenik meg.

A szűk utcában, magaslaton álló épületet sűrű növényzet takarja, a fachwerkes emeleti rész igazán csak ősszel és télen tűnik fel, amikor a fák lombozata lehull.

A Stieber-villa a Mexikói úton álló egykori ezredévi kiállítási épület mellett Budapest legszebb fachwerk-szerkezetű épületének nevezhető.  1997-től fővárosi helyi védelem alatt áll.    

 

Miskolc - Avas

A miskolci Avas hegy város felé forduló oldala a bor és a finom italok mellett az építészet kedvelőinek is számos érdekességet nyújt.

A pincékben egykor a helyben termett bor mellett a környék szőlővidékeiről, egészen pontosan az egri és a tokaji borvidékről ide szállított szőlőt érlelték, dolgozták fel.

A borospincék Európában egyedülálló módon a szívében helyezkednek el. Régi felmérések szerint több mint 1300-1400 pince volt itt, de ezek közül még ma is nagyjából 900 megtalálható. van közöttük olyan, ami több mint 400 éves.

A miskolci pincékről az első pontos felmérés 1817-ben készült, ekkor 1424 pincét jelölt meg a térképén. A pincéket a 17. században kezdték vájni, de még a 19. század végén, a 20. század elején is készítettek újabbakat.

Egy, a 20. század elején született, Miskolcot bemutató könyv így ír: „Télen is fűthető szobák a miskolciak legkedvesebb tartózkodási helye. Itt kivirágzik a kedély, kihajt a nóta. Innen indul szárnyra a sok jóízű miskolci história. Itt tárgyalják meg a helyi és országos politikát. Itt felejtik el a haragot. Itt fogadnak barátságot. Itt születnek régidőkből fogva a miskolci nóták.”

A pincék a hegyoldallal párhuzamosan futó úgynevezett utak mentén helyezkednek el, van közöttük nyolcvan-száz méter hosszú is. Jónéhány közülük már beszakadt, sok gondot adva ezzel a környék tulajdonosainak, a városvezetésnek.

A pincék és a felettük álló pinceházak, présházak évszázadokon át épültek, ezért nem véletlen, hogy szinte minden építési stílussal találkozunk itt, a hagyományos vályogfalas építkezéstől az 1960-as években kézen-közön megszerzett nagyipari építési anyagokból épült házakig minden építési „stílus” műfaj képviselteti magát.

Számtalan fatornácos, faragott míves épület mellett azonban van több favázas, fachwerk szerkezetű, vagy legalább fachwerk oromzatú épület is, amelyek közül egy mindenképpen kiemelkedik – s mint ilyen, mindenképpen szólni érdemes róla. A Rácz sor 370. sz. ház – a Rácz sor és a Győri sor elágazásánál - kialakítása a látszó téglafalazattal a dél-német és Rajna-menti fachwerkes házakat mintázza. A téglák látszódnak és közöttük fehér fuga emeli ki a téglák mintázatát.

Az épület alsó szintje téglaépítésű, azonban az emeleti kiugró szintje fachwerkes kialakítású.

Az ablakok alatt a szintén már említett, átlós keretezett díszítőelem látható, ez emeleti ki a kiugró rész struktúráját.

A ház története jól ismert. Az épület mai neve „Polgármester pince”, ugyanis a város egykori polgármestere, dr. Halmay Béla családjának tulajdonában volt.  2019 májusában emléktáblát helyeztek el dr. Halmay Béla emlékére. A pinceház ma már a helyi értéktár része, 2021 decemberében vette fel az Önkormányzat Miskolc értékei közé.

Amint említettük, több házon is felismerhető a fachwerkes szerkezet Miskolc hegyén, mint például a Nagyavas Középsoron található, egykor sváb tulajdonban lévő házon.

 

Pécs és környezete

Baranya megye fővárosában, Pécsett és környékén sajátos okok miatt jelent meg a fachwerk építészet.

Pécs környékén az 1780-as években kezdtek a szén bányászatába. Számos üzem, vállalat fogott termelésbe a baranyai szénmezőkön, de a legnagyobb bányavállalat a megye és Pécs város életét döntően meghatározó német DDSG, magyar megnevezéssel a Duna-Gőzhajózási Társaság volt. A vállalat birtokolta a Mecsek keleti oldalán lévő összes bányát és bányatelket a XIX. század végére. Ez alól csak Koch Ferenc lámpásvölgyi bányái és az egyházmegye elidegeníthetetlen bányaüzemei voltak kivételek. Azonban ez utóbbiak bányászati jogát is bérbe vette a DGT, és több mint 100 éven át bérelte.

A pécsi szénbányászat magas szintre emelése a Morvaországból származó Jaroslav Jicinský bányamérnöknek köszönhető, aki 1913-ban került a vállalat pécsi bányaüzemének élére. Jicinský a sok kis különálló bányaüzemet, aknát összevonta, és három új, nagy teljesítményű és korszerű aknaüzemmel, a Szent István-aknával, a Széchenyi-aknával és a Thommen-aknával akarta megoldani a jó minőségű mecseki szén kitermelését. A vállalat vezetése és a bányaipart felügyelő állami vezetés mindenben támogatta ezt a szándékát, így jöhetett létre a három koncentrációnak nevezett bánya. Ezek közül is a két legfontosabb a később Szent István-aknaként és gróf Széchenyi-aknaként ismertté vált üzem lett.

A bányaüzemekben megjelennek a kazánházak, a műhelyek, raktárak, a szénfeldolgozó üzemek, és mindenhol kinőttek a földből az ezekhez csatlakozó kémények. Ugyanakkor a bányatulajdonosok tisztában voltak azzal is, hogy a több ezer dolgozó kiszolgálására is létre kell hozni épületeket, ezért épültek akolóniak, a hozzájuk tartozó iskolákkal, templomokkal, tiszti és munkás-kaszinókkal. És ahol a német, szászországi, csehországi bányavállalkozások és az általuk betelepített szakemberek dolgoznak, ott a klasszikus favázas-kitöltőfalazatos szerkezetű épületek is megjelennek. Néhány darabjukkal találkozhatunk még napjainkban is Pécsett és Pécsbánya településen. Azon túl, hogy ezek jelezték a tulajdonosi forrást, a külföldi érdekeltséget, az ilyen szerkezettel épült épületeknek volt két gyakorlati hasznuk is: a vázas épületszerkezet ugyanis a hagyományos téglafalazatoknál jobban tűrték a bányaüzemek környékén nemritkán fellépő, süllyedésből eredő talajmozgásokat – másrészt, ha egy-egy bánya kimerült, vagy leállt a termeléssel, a favázas épületeket könnyen szét lehetett bontani, és másik helyen, másik üzemben felállítani.

A favázas üzemi épületekből sem Baranyában, sem az ország más részében egyetlen egy darab nem maradt fenn. A régi tervrajzok, tervek őrzik őket, melyeken jól megfigyelhetőek a fachwerk-szerkezetek kialakítása.

Ám a régi, több évszázados építési elvek továbbéltek: a Pécs környéki bányák üzemépületeinél (de más üzemeknél is, mint például a volt kesztyűgyár, vagy a Zsolnay-porcelángyár) a vázas építési rendszert alkalmazták. A kitöltő falakat ugyanúgy tégla alkotta, csak a vázak készültek vasbetonból.

De maradva a favázas épületeknél: a bányák munkásainak lakóházai, a család nélküli bányászok barakkjai egytől-egyig favázas szerkezettel és téglakitöltéssel épültek meg, sőt a pécsbányatelepi bányásziskola (vájáriskola) épülete is fachwerkes szerkezetű volt.

Ma is áll még a községben az egykori rendőri kirendeltség (ma rendőrőrs) fachwerk épülete a Debreczeni M. utca 26. szám alatt, az egykori munkáskaszinó, ami később kultúrház és ma közösségi házként működik (Gesztenyés utca 17), és a volt tűzoltószertár. És jónéhány családi házon is megmaradtak a fachwerk építkezés emlékei, ha máshol ne, a tetőszerkezetek oromfalainál, a tetőrizalitoknál.

Pécs-Szabolcson, a Baltika (Népfront?) utcában láthatunk egy fachwerkes oromzatú többlakásos lakóházat, amelynek több oromfalán, a bejárati oldalon, az oldalsó homlokzaton is megjelenik a fachwerk szerkezet. Az épület fala téglából készült, de a tetőszerkezetet lezáró oromfalak – csakúgy, mint a Schwabische Türkei területén – fachwerk szerkezetűek.

De a baranyai főváros más „szatellit-településein”, Pécs-Somogyon, Vasason, Pécsbányatelepen, Pécs-Meszesen is megtalálhatóak még az e korban épült fachwerkes oromzatú lakóépületek.

Favázas épületekre magában Pécs belvárosában, városában is rábukkanhat a járókelő. Két okot nevezhetünk meg az építési stílus elterjedésének: az egyik a már említett, az iparhoz, a bányászathoz kapcsolódó épületek léte, mint például a mai Belvárosi Fiókkönyvtár és Ifjúsági Tanuló Tér udvarán, a Király utca 9. szám alatt.

A másik ok egy, a város életében, építészetében fontos szerepet játszó építészhez köthető. A 19-20. század fordulóján ugyanis több mint fél tucatnyi fachwerkes oromfalú épület is állt az állomástól a belvárosba vezető, akkor Indóház utcának, ma Szabadság utcának nevezett út mentén. Ezt a városrészt az ott épült villák tervezőjéről – és megvalósítójáról Schlauch-telepnek nevezik a mai napig.

Schlaucht 1884-ben telepedett le a városban, és rögtön hozzáfogott építészeti vállalkozása felvirágoztatásához. Az Indóház utca telep építése előtt már tucatnál több házat tervezett és hozott létre a belvárosban. Jókor ismerte fel, hogy a vasútállomástól a városközpontba vezető út mentén az ingatlanárak, ingatlanok felértékelődnek.

A 18 villából álló, osztrák és német villatelepek mintájára épülő városrész megvalósítását a 1899-ben hagyta jóvá az elöljáróság, és 1901-ben az épületek már készen álltak. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy Schlauch az akkor egyébként a gazdasági helyzet miatt munkanélküliséggel küzdő munkások százainak adott ezzel munkát, és biztosított számukra megélhetést ezekben a nehéz időkben.

Az Indóház utca mentén álló emeletes villák külső megjelenésükben hasonlóak voltak: magas, terméskő lábazattal, az ablakok felett tégla boltívekkel és faoszlopokkal, rácsokkal díszített erkélyekkel készültek. Az Indóház utca volt Pécs reprezentatív utcája, az érkezők ezen át jutottak be a városba. Ezért a tervező kiemelten fontosnak tartotta, hogy szépek, látványosak is legyenek – így az elő és az utolsó épületek fachwerkes szerkezetű tornyot kaptak díszítésül. De a belső utcákban megbúvó épületek oromfalán is megjelent a faváz, amint a még ma is meglévő Gizella utca 1. számú épület homlokzatán is látható.

 

Győr, Radó-sziget - Spartacus Csónakház

Az előzőektől több száz kilométerre is találkozunk nagyvárosi környezetben klasszikus fachwerk-szerkezetes épülettel, méghozzá nem is akárhol.

Győr nevezetes kirándulóhelye a Rába két ága által közrefogott Radó-sziget, amelynek története és jelenlegi funkciója a pesti Városligethez hasonlítható – de különállása, a város zajától történő elszigeteltsége még annál is alkalmasabb pihenő- és szórakozóhelynek. A korábbi Sétatéri-szigetként ismert helyet joggal nevezik Győr legszebb parkjának.  Ma nevét a Rábaszabályozó Társulat egykori igazgatójáról Szentmártoni Radó Kálmánról kapta.

A sziget keleti, belváros felé nézi oldalán, közvetlenül a vízparton áll az a csónakház, amely a hazai klasszikus fachwerk építészet talán legszebb példányának nevezhető.

Korábban már 3 csónakház is állt a szigeten, de azokat hordókra, azaz a vízre építették. Ám többször is elmosta őket a jeges ár, és egyebekben sem volt megfelelő.

A hazai evezős sport nem kisebb személyiséghez, mint magához Széchenyi Istvánhoz köthető. Ezt követően az ország számos városában létrejöttek ilyen egyesületek, 1877-ben pedig Győr is csatlakozott elődeihez.

A Győri Csónakázó Egyletet az évtizedek során több csónakházat is létrehozott a Rába által közrefogott szigeten, ám mivel azok a vízre települtek, sajnos a gyakori áradások miatt megsemmisültek. A csónakházakat mindig újraépítették – az egylet tagjainak pénzadományaiból – de mivel a folyóra helyezték el, nehéz volt megvédeni az árvizektől.  Végül 1887 tavaszán úgy döntöttek, hogy az egyesület tulajdonában lévő, de a parton álló felvonulási épület helyére új, már szilárd falazatú épületet, egy emeletes húznak fel, amibe majd daruval emelik be a csónakokat. Kérvényt nyújtottak be a városi közgyűléshez, amit az jóvá is hagyott. Az építkezés költségeit 8000 forintra becsülték.

A terveket Hets Antal készítette. Az épület földszintjét az evezős hajók foglalták el, az emeleten fürdő, öltözők és egy társalgó kapott helyet. Ez utóbbit úgy alakították ki, hogy a városi vívó-egylet is tudjon ott foglalkozásokat tartani. Az épület kivitelezésével a Hets-testvéreket bízták meg, és abban részt vettek más győri építési vállalkozók, kőművesek is.

A házat a kivitelezéssel járó sok hercehurca után végül 1896 májusában adták át rendeltetésének.  A Dunántúli Hírlap  június 7-i számában így ír: „A Rába tükrében néhány hét óta elegáns, karcsú, villaszerű épület gyönyörködik önmagában. Kacéran, vidáman nézi hű mását a vízben a tavaszi nap Pazar világítása mellett, kacéran mint egy hiú, elkényeztetett, csinos fiatal asszony… Golovitz László, Kuntz Jenő és Németh Károly urak egy pompás mulatság rendezésén törik ötletes, szellemes fejöket, egy mulatságon, mellyel a regatta-egyesületnek rendkívül csinos, Győrnek egyik díszét képező épületét felavatják. Elvégre is: Győr szabad királyi város értelmiségének egyik szükséglete, hogy a regatta-sportot is kultiváljuk, s Győrnek társas életében nagyot lendítő faktor az, ha minél fölvirágzóbb regatta-egyesülete is van”. Szeptemberben bevezették a gázfűtést is, ami akkor igen nagy újdonságnak számított.  Az is tény, hogy a csónakház nem mindenkinek tetszett, volt, aki sajnálta a sétatér méretének csökkenését.

 

 

Az I. világháború alatt a regattaházban a „sebesült hősök részére ruhát varró hölgyek” dolgoztak. Az 1940-es években az egylet több ízben átalakult, a II. világháború után Győri Csónakázó Egylet Vörös Meteor néven (1968-ig, majd Győri Spartacus SE néven 2002-ig), a Győri Torna- és Evezős Egylet, valamint a Győri ETO működött tovább. Később a győri vízisportok átkerültek a vízügyi ágazathoz, így a csónakház is az ő kezelésükbe került. A Győri Vízügy SE 2002-ben egyesült a Győri Spartacus SE-vel, és 2003-tól Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub néven működik.

Az épület sokáig karbantartás, felújítás nélkül állt, nem egyszer elöntötte az ár. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1994-ben 9647-es törzsszámmal védettség alá helyezte.

A csónakház jelenleg is áll, igaz, már nem teljesen eredeti állapotában, ugyanis a Duna felől nézve jobb oldalán az 1900 évek elején még egy torony is állt a homlokzaton végighúzódó erkély előtt. Ez ma már nincs meg.

A legújabb hírek szerint hamarosan megkezdődik felújítása.

Az épület a klasszikus fachwerk építkezés példaképe. A magas lábazati falakra támaszkodó földszint és emelet favázai között látható, fugázott téglakitöltés található, az ablakokat függőleges oszlopok fogják közre. A ferde támaszok – hasonlóan a dél-német fachwerk házakhoz – az épület teljes magasságában futnak. A bejárati oldalon és a Duna felé forduló oldalon álló erkélyek ornamentikája inkább magyaros stílusú – de ez nem válik az épület kárára. Külön érdemes kiemelni a födémet tartó gerendák végeinek és lezáró lemezeinek míves kidolgozását, amely szintén magyaros mintát követ.

Remélhetőleg a felújítás során igyekeznek megőrizni ezeket az értékeket.  

 

Győr - A sétatéri Kioszk (Mádai-Kioszk)

1861-ben döntött úgy a győri közgyűlés választmánya, hogy a városi sétány északi oldalán megépítenek „mely kellemes gyülhelyül szolgálna a közönség műveltebb osztályának”. Azt remélték, hogy a bérbeadással még jelentős bevételhez is juthatnak.

Az első kioszk 1867 tavaszán  nyílt meg, a bérlő Vierzigmann Károly kávés volt, aki maga építtette fel az építményt. Ezt követően Auer János kávés működtette az üvegfallal és egy kis terasszal kibővített helyet.

1891 márciusában a városi tanács a kioszkot Mádai Sándornak és Maitinszki Sándornak adta bérbe úgy, hogy az előző tulajdonostól magát az épületet megvásárolták.  Mádaiék döntöttek úgy, hogy a pavilon helyén egy szilárd falazatú épületet emelnek, amelynek tervezésével a csónakházat is tervező Hets Antal mérnököt bízta meg a tanács. Ezzel az addig csak nyári üzemeltetésű hely egész évben működő kávéházzá vált.

Ekkor kapta meg a „Mádai Kioszk” elnevezést. A favázas épület hasonlított a szigeti csónakházhoz, bár azzal ellentétben csak földszintes volt. Amint azzal, ezzel sem volt mindenki megelégedve, egyes vélekedések, illetve a városi legendák szerint Kisfaludy szobrát épp az utána épült kioszk miatt helyezték át a Bécsi kapu térre.

Az épület húsz évig állt a helyén. Időközben egyre jobban leromlott állapota, ám ezzel együtt is egyre nagyobb volt az igény a működésére. Ezért 1917-ben a favázas épületet lebontották, és egy díszes, több toronnyal ékesített épület váltotta fel, ami egészen 1970-ig állt. Az egykori kioszkról csak néhány fotó és képeslap maradt ránk. 

 

 

 

 

 

 

 

 

_________________________________________

 

 

Az itt bemutatott magyarországi fachwerk szerkezetű házak mellett még számos ilyen módon épült ház állt és áll szerte az országban – feldolgozásuk, összefoglaló dokumentálásuk még soha nem történt meg. Csak néhány település, és épület:

-      Perbál, a falun átvezető főúton egy régi lakóház

-      Kisoroszi – Kánitz villa

-      Hódmezővásárheky – színkör

-      Kőbánya-felső vasútállomás régi épülete

-      Buják – Sasbérci kilátó

-      Népliget – Építők Teniszklub klubház

-      Pécsbánya rendőrörs

Szándékomban ezeket a házakat egytől-egyig számbavenni, és megörökíteni, dokumentálni múltjukat, jelenüket…

 

Mednyánszky Miklós 2022-2023